Harry Potter télen-nyáron jó ötlet, de a filmeken és a könyveken túl is vannak mágikus élmények felnőtt és gyerek mugliknak egyaránt. Idén a varázsvilág Fonyódot is beveszi, és június első szombatján a Sunset Resort kertje Harry Potter világát nyári hangulatba öltöztetve idézi meg. Varázsige nem kell a belépéshez, viszont foglalni mindenképp érdemes már időben, hogy péntek este a dísztalár helyett viselendő másnapi szettet – nincs dress code - már helyben, a saját apartmanunkban készíthessük elő. A pénteki érkezés mellett szól az is, hogy ha a helyszínen vagyunk és csak a szállásról kell kisétálni a kertbe (ami bizonyítottan rövidebb táv, mint a Roxfort keleti szárnyától elérni a Tiltott Rengeteg csücskéig) akkor nem kell majd dugóban ülve a pünkösdi hétvégén az előrejelzések szerint a nem lesz könnyű hoppanálni a várhatóan nagy balatoni forgalom miatt.
Az elvarázsolt kert csodálatos kilátással a Balaton északi partjára, tökéletes helyszín egy mágikus naphoz, a tanúhegyekre néző panorámával és a balzsamos nyári hangulatot idéző balatoni levegővel. Kicsik és nagyok egyaránt találnak kedvükre való elfoglaltságot, és mindehez nem is kell az Abszolút kacifántos utcái között bóklászni egy jó helyet keresve.
Kép forrása: Sunsetresort.hu
Hogy mi is várható pontosan a programokat tekintve? A kviddicsbajnokság mondjuk továbbra sem itt lesz, mert a szeles Balatoni partszakasz nem a legideálisabb a pálya kialakításához, ráadásul egy ennyire pihenésre kitalált helyen még az aranycikesz is inkább csak a Balaton felszínén lebegne az össze-vissza repkedés helyett, teljesen beleolvadva és átadva magát ennek a fantasztikus milliőnek.
Csüggedésre azonban semmi ok, mert lesz 9 és ¾ bár, amit könnyen megtalálnak az avatatlan szemek is, és nem zár be a kicsit később érkezők előtt sem. Meglátogatása felér egy bűbájtanóra leckével, csak itt a jól ismert elnevezések és varázsitalok különleges koktélkombinációkat rejtenek, és rossz jegyet sem kaphatunk. Vizsga nincs, csak egy csipetnyi mágia és fantasztikus választék: a Bazilikusz bájitalra reflektáló koktél fonyódi variációja szerencsét hoz (1-2 órára legalábbis biztosan), a Veritas szérum Balatoni megfelelője megfelelő mennyiségben fogyasztva igazmondásra buzdít mindenkit. A Dementor ellenszer pedig állítólag igencsak ütősre sikeredett, de hát kell is az, ha valaki egy ilyen rendezvényen szeretne részt venni. Fő a biztonság, ugye?
Természtesen az almalé, ásványvíz és egyéb mugliknak való italok sem fognak hiányozni, mert hát ők sem maradhatnak szomjan.
A bűvészshow keretein belül olyan élményben lesz részünk, amely a Roxfort falai között is megállná a helyét, mindegy, hogy a Griffendél, Hugrabug, Mardekár vagy Hollóhát házak rajongói vagyunk, a titokzatos trükköknek köszönhetően garantált a jó szórakozás. Mindenféle mágikus kiegészítőt rejt majd a teljes kerti partszakasz, a Fúria fűz kedves balatoni farokonainak árnyékában a Balaton déli partjának egyik legszebb részén. Érdemes kis sétát tenni, és szemügyre venni ezeket is.
Idén a bagolyposta bevárása helyett mindenki maga intézi a megjelenéshez szükséges feltételek teljesítését: a saját kezünkbe kell venni az irányítást, és online vagy applikációból foglalni szállást, hogy mindenképp ott legyünk, mert az Időnyerő nyaklánc Hermionénál maradt, így ez a kis kedvcsináló tudja csak biztosítani, hogy ne maradjunk le.